Ajánlatok, részvételi jelentkezések összeállítása

A közbeszerzési eljárásokkal megkötött szerződések elnyeréséhez nem elegendő “csak” a legkedvezőbb ajánlatot tenni. A felhívásban szereplő formai és tartalmi követelményeknek is meg kell felelni ahhoz, hogy versenyben maradjunk. Az Elektrontikus Közbeszerzési Rendszer (EKR https://ekr.gov.hu) bevezetésével a formai követelményeknek megfelelő ajánlat elkészítése könnyebb lett. Azonban maga az ajánlattétel – egy olyan felületen, amelyet sokan nem használnak napi rendszerességgel – méginkább szükségessé teheti a megfelelő ismeretekkel rendelkező tanácsadó bevonását.

Csak olyan gazdasági szereplő (Ajánlattevő) tud részt venni közbeszerzési eljárásban, amely rendelkezik az említett portálon regisztrációval. Támogatásunk tehát a rendszer leíró jellegű bemutatásán túl a regisztrációt és a szervezet adatainak rögzítését is magába foglalja. 

Az EKR rendszeren belül összeállítjuk Önnek a feltételeknek megfelelő részvételi jelentkezést vagy az ajánlatot.

A megadott feltételeknek megfelelő ellenőrző listát készítünk, igény szerint konzultálunk Önnel, és a beadási határidő előtt 1-2 nappal közösen állítjuk össze a jelentkezést vagy az ajánlat végső változatát. Ezt követően gondoskodunk az ajánlat valamennyi részének feltöltéséről és megfelelő benyújtásáról.

 

Milyen esetben érdemes hozzánk fordulnia?

  • ha még nincs regisztrációja az EKR rendszerben, de érdeklődik valamely közbeszerzési eljárás iránt
  • ha nincs gyakorlata az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés EKR rendszerben történő elkészítésében,
  • ha ritkán indul közbeszerzési pályázatokon, és nem követi a jogszabályi változásokat,
  • ha az ajánlat lényegi (szövegírói és számszaki) része leköti az energiáját, így kevés ideje és kapacitása marad a kapcsolódó teendőkre.